Az éjjellátó

Írta: Bill Douthitt

A Földtől 42 millió kilométernyire kering a Nap körül, és sok millió fényévnyire ellát. Föltárta előttünk a Világegyetem sötét, por- és gázfelhők rejtette távoli tartományait. A Spitzer-űrteleszkóp.

Sok mindent rejtenek még a Világegyetem sötét zugai, hiszen a szokványos földi távcsövek képtelenek áthatolni az űr tintafekete sávjain, a csillagközi poron. Ám a Földtől 42 millió kilométernyire kering egy furgon méretű teleszkóp, amely az infravörös fény (azaz a hősugárzás) tartományában belát e zugok mélyébe is. Ahogy Robert Kennicutt, az Arizonai Egyetem csillagásza fogalmazott: 2003 augusztusában történt felbocsátása óta „a Spitzer-űrteleszkóp tárta föl nekünk a Világegyetem felét”.

Egyebek közt az égitestek szülőhelyeit. Hiszen a csillagok por- és gázfelhőkben keletkeznek, a bolygók pedig az új csillagokat övező törmelékkorongokból alakulnak ki. A fiatal galaxisok szintén porba burkolóznak. Látható fény alig jut ki ezekről az égitestekről – hőt, azaz infravörös fényt azonban sugároznak. „Ha csak a látható fényben vizsgáljuk ezeket az objektumokat, akkor még a jéghegy csúcsát sem látjuk, legföljebb a csúcs leghegyét. Azért vizsgálódunk az infravörös tartományban, mert a fotonok ott vannak” – magyarázza Charles Lawrence, a Jet Propulsion Kutatóintézet munkatársa.

Ahhoz viszont, hogy e fényrészecskéket nyakon csípjék, ki kellett települni az infravörös fény zömét elnyelő földi légkörön kívülre. Az új űrteleszkóp névadója, Lyman Spitzer amerikai asztrofizikus már 1946-ban rámutatott e megoldás előnyeire. Azóta olyan műszerek bizonyították az igazát, mint a híres Hubble-űrtávcső. Ám az infravörös fényt érzékelő Spitzer-űrteleszkóp „szeme” minden eddiginél élesebb – ami 85 centiméter átmérőjű tükrének, kevés híján abszolút zéruspontra hűtött, érzékeny detektorainak és a Föld zavaró hőjétől távoli pályájának köszönhető.